Kövér László: Az új Károlyi Mihály feladata, hogy előkészítse a terepet a magyargyűlölet új kunbéláinak színrelépéshez
Bár nevének említése nélkül, de egyértelműen Magyar Péterre utalt az Országgyűlés elnöke szerdán Bonyhádon.
Ismeretlenek darabokra történték a kalocsai Trianon-kiállításon felállított Wass Albert-szobrot. A rendezvény szervezője szerint lehet, hogy csak véletlenül verték le, ám nem zárható ki a szándékosság sem.
Péntek délután egyhetes trianoni kiállítás nyílt a Kalocsai Színházban, ahol a korabeli képek és dokumentumok hiteles másolatai mellett egy Wass Albert-szobor is az intézmény előcsarnokába került, amit szombaton este darabokra törtek ismeretlenek.
A kiállítás szervezője úgy tudja, az üreges, gipszből készült és így meglehetősen törékeny másolat szombat este, egy gyerekeknek vetített film alatt tört össze, ezért lehet, hogy véletlenül verte le valaki. Nem zárható ki azonban a szándékosság sem, hiszen a kiállítás emlékkönyvébe szombaton egy olyan bejegyzés került, melyben többek között azt írták, hogy a vitézek ideje lejárt, Trianon megtörtént, ezt tudomásul kellene venni „a vitézeknek, grófoknak, báróknak, egyszóval a jobbikos hülyegyerekeknek” - olvasható a hirtv.hu-n.
A szobor alkotója feljelentést tett a rendőrségen a történtek miatt.